ProZ.com translation contests »
Fourth ProZ.com Translation Contest: "Raising children" » English to Hungarian » Entry by Erzsébet Czopyk

Source text in English

Translation by Erzsébet Czopyk (#1346)

When my wife told me she was pregnant, I got that stomach-churning sensation that hits you on a plunging roller coaster. I was excited, yes, but... oh my God. Parenting was for, well, parents.

So here I stand, bug-eyed and sweating buckets like some poorly-drawn cartoon character, the question marks floating in the air around my head while I try to prepare myself for the complete care and responsibility of another living being besides my cat. I'm responsible for making sure this little human doesn't grow up and turn into a complete monster. If the child turns out a social moron-- my fault. If the babe can't find Luxembourg on the map, blame me for not providing a better education. They'll need therapy, and of course that will be on my head too. So many opportunities for wrong turns!

I remember the day my father sat me down and awkwardly told me about the birds and the bees; it was perhaps the most excruciating and embarrassing half hour of both our lives. I can't do that to another human being.

Maybe I'm getting a little ahead of myself here. I can do this, I say; I'll be a great father. My child will be reared a well-rounded, educated, upstanding citizen of the world, and he or she won't hate me.

And then I imagine the baby, still safe within the confines of my wife's belly, suddenly opening an alarmed eye as the thought enters his or her mind: "What if my dad just can't hack it?
Amikor a feleségem közölte velem, hogy áldott állapotban van, a gyomrom olyan görcsbe rándult, mint a hullámvasút lejtőjén. Izgatott voltam, ó igen, de…te jószagú úristen!
Én mint szülő?

Ott álltam, malomkerék nagyságúra kikerekedett szemekkel és csak úgy szakadt rólam az izzadság, leginkább valami nyomorult rajzfilmfigurára hasonlítottam, akinek a feje körül hemzsegnek a kérdőjelek, mialatt megpróbáltam megbarátkozni egy másik élőlény – leszámítva a macskámat – feletti teljes körű gondoskodás és felelősségvállalás gondolatával.
Immáron én vagyok a felelős azért, hogy egy kisember felnövekedvén ne váljon tökéletes szörnyeteggé. Ha a gyermek a társadalom számkivetettje lesz, az is az én hibám. Ha a gyerek nem találja meg Luxemburgot a térképen, enyém a szégyen, hogy nem részesült jobb nevelésben. Mindkettejüknek gondoskodásra van szüksége, természetesen ennek a terhe is az én vállamat nyomja. Annyi lehetőség, hogy elszúrjak valamit!

Emlékszem arra napra, amikor apám leültetett és feszengve mesélt nekem a madarakról és a méhekről; ez a félóra valószínűleg mindkettőnk életében a leginkább kínzó és kínos emlékként marad meg. Képtelen lennék végigcsinálni ugyanezt egy másik emberrel!

Lehet, hogy túlzottan elébe vágtam az eseményeknek? Hiszen képes vagyok rá; nagyszerű apa lesz belőlem. A gyermekem felnő és a társadalom teljes értékű, tanult, kiváló tagja lesz, és nem fog gyűlölni engem!

Aztán elképzeltem a kisbabát, aki még biztonságban kucorog a feleségem pocakjában, amint hirtelen rémülettől tágra nyílik a szeme, miközben egy szörnyű gondolat suhan át az agyán: "Mi lesz, ha apám mégsem próbálja meg…?"