A kezdet

Egy pillanat alatt, évekkel ezelőtt,
A fiú, aki voltam, hirtelen felnőtt.
Életem így elkezdődött,
S megnyílt a világ magam előtt.
A szántóvető lova mellett
A hegy ormán csak áll és piheg.
Elhagyta a folyóvölgyet,
Miután azt jól feltörte,
S a hegyoldalt veszi észre,
Csupasz szikla az ő része;
És mennydörgések közepette
A sötét csúcs pőrén tekint le;
Várakozik.
– Hadd szántsa, ha van hozzá mersze!

A kezdet

Egy pillanat műve volt, sok éve,
A fiú, ki voltam, férfivá érett:
Az élet elkezdődött végre!
A világ a lábaim előtt – ahogy
a szántóvetőnek, ki lovaival áll
verejtékben az első domb ormán.
Elhagyta már a folyóvidéket,
barázdákat húzott a völgy mélyében.
Látja a szántásra váró hegyoldalt,
ahogy a kopár szikla az ekevasat csorbítja.
Lóg a vihar lába,
S a fekete ormok felette pőrén
Várnak
– Szántsa hát fel, ha van bátorsága!

A kezdet

Évekkel ezelőtt, hirtelen,
Fiú-létemből férfivá váltam:
És akkor kezdődött az életem!
Ráláttam a világra - épp ahogy
A szántóvető áll a lovai mellett
Verejtékezve az első dombtetőn,
Már elhagyta a folyópartot
Szántott lent a völgyben,
És most a hegyoldal következik,
Kopár, csorbító szikla az osztályrésze,
Vihar lába lóg a levegőben,
És a fekete csúcs felette csupaszon,
Most vár.
– Engedd szántani, ha mer!