Vasárnap reggeli józanodás
Hát felébredtem én, vasárnap reggel volt,
És sehogy nem volt jó a fejem, mindenhogyan fájt.
A sör, amit regglire ittam, nem volt rossz,
Úgyhogy desszertnek ittam még egyet.
Majd ügyetlenül matattam a szekrényben,
Míg megtaláltam a legtisztább koszos ingemet.
Aztán megmosakodtam, megfésültem a hajam,
Mielőtt lebotladoztam a lépcsőn, hogy köszöntsem a napot.
Előző este a fejembe szállt
A sok cigi és dal, amit összeválogattam.
De ma is rágyújtottam egyre, míg a kisfiút néztem,
Ahogy játszott egy üres dobozt rugdalva.
Az utca másik oldalára sétálva
Megéreztem a szomszéd sültcsirkéjének vasárnapi illatát.
Édes Istenem, az az illat felidézett bennem valamit,
Ami számomra rég elveszett már valahol, valahogyan az életem során.
Ezen a vasárnap reggeli utcán,
Istenem, azt kívánom, bárcsak be lennék lőve,
Mer' van valami a vasárnapban,
Amitől olyan egyedül érzi magát az ember.
A halálon kívül semmi nincs,
Ami akár csak feleolyan magányos lenne,
Mint az alvó városi utca hangja,
És a vasárnap reggeli józanodás.
A játszótéren elnéztem egy apukát,
Nevető kislányával, akit hintáztatott.
Aztán megálltam egy vasárnapi iskola mellett,
Hallgattam egy kicsit, amit énekeltek.
Végül lefelé indultam el az utcán,
Ahogy valahol a messze távolban egy magányos harang szólt,
És a hangja visszhangzott a völgyben,
Mint a tegnapi nap tovatűnő álmai.